A Big Bang Theory hívta fel kétszer is a figyelmemet, így rákerestem az interneten a sorozattörténelem egyik legméltetlanabbul elkaszált és levetített szériájára, a Fireflyra. Innen szépen "meg is vettem" mind a 14 részt, ettől a pillanattól kezdve pedig elkerülhetetlen volt a dara :) Rövid értékelőt írok csak, inkább amolyan ajánló jelleggel, mivel a.) nem sok kritika érheti szvsz a sorozatot, b.) minek írjak kritikát, van abból bőven a neten. Nézzétek meg a főcímet (ami az egyik legjobb, amivel valaha is találkoztam), aztán csapatjuk.
Szóval a Firefly, mint írtam eléggé szét lett cincálva a FOX által (ellenben nem szidhatjuk őket, mivel mégis csak bevállalták, ami elég bátor dolog volt annó). Ahogy a sugárzásból is látszik 2002-ben készült a cucc, csak úgy összehasonlításképp akkor jött ki a SW Episode II, a HP 2, a GYU 2, és természetesen akkor verte meg a ZTE a ManUtd-t :). Mivel viszonylag kis büdzséből dolgoztak, így a látványvilág ha nem is mókás, mint mondjuk a 60as évek beli Star Trek-ben, de be kell látni, azért rányomja a bélyeget a megvalósításra. Ettől független, vagy pont ezzel együtt ami viszi magával a sorozatot azok a karakterek, mindenki szimpatikus és megkedvelhető (még Summer Glau is, bár ő csak idővel), illetve a HANGULAT (igen, így csupa nagybetűvel).
Mivel a Firefly űr-western (nem spagetti-western, ez mondjuk fontos), így a sivatagos vidékek és a tipikus westernhez illő jellemekhez hozzátársul a zene, hasonló, mint amit a főcímben is szól. Élmény nézni, ahogy az űrben repülnek és szól ez a jó kis country, vagy vonatot rabolnak az űrhajóval, ha nézitek, majd megértitek :) Űrről jut eszembe, hál istennek nincs hang, mivel ugye nem terjed, ez mindenképp pozitívum. Vannak még apróságok, amik dobnak a hangulaton, pl. hogy meg sem próbálták túlzsúfolni a sorozatot idegen fajokkal, illetve futurisztikus kütyükkel, helyszínekkel, így marad végig letisztult és érthető, illetve, hogy kínaiul káromkodnak, meg még sok egyéb, de komolyan, nézzétek és majd rájöttök magatok is :)
A részek közt viszont elég nagy eltérés van, a szerintem legjobb (Out of Gas) pl. flashbackkel teli dráma, a Jaynestown kvázi vígjáték, míg a Trash igazi Ocean's filmeket idéző heist. Plusz a finálé is megérdemel pár szót, olyan szövegek vannak benne, meg megvalósítás, hogy élmény volt nézni.
Mivel egy évadot ért meg a sorozat, így egy filmmel próbálták meg lezárni a szálakat, aminek sztem egy elrondítás lett a vége. Bár a legtöbb kritika jókat írt róla, nekem a Serenity nagyon nem tetszett, méghozzá pont azért, amiért a Firefly igen. Értelmetlen dolgokat beletömtek, túlspilázták a filmet, lebutították. Szvsz kiírtották belőle a hangulatát az egésznek, ettől független érdemes a sorozat után bepróbálni, ez csak egy magánvélemény.
Ami mutatja a Firefly kult státuszát az az, hogy rengeteg helyen, sorozatban, játékban megemlítik, utalnak rá, de ami nekem mindent vitt, az a főszereplő Malcolm Reynoldsot alakító Nathan Fillion akciója volt a Castleben. Csak egy kis jelenet, de jókat lehet vigyorogni rajta, bár előtte azért pár Firefly részt teszteljetek be.
Remélem sikerült legalább pár ember figyelmét felkelteni a sorozat iránt, így nyáron, főleg ha semmi program nincs, érdemes rászánni pár órát a Fireflyra, feldobja az embert, kötetlen szórakozás.
"..you can't take the sky from me.."